new age
öltözködési tippeket olvasol
neten, pedig temetésre készülsz.
a halottnak új ing, új öltöny,
néhány személyes ékszer.
neked meg jó lesz, amiben
az anyádén voltál. akkor is
tél volt, emlékszel? bokáig
álltunk a hóban, még össze-
tartott a család, tapadt a hó.
hatalmas hógolyókat kellett
volna görgetnünk, ott a sír-
kertben. emberibb lett volna,
de összetartozva sirattuk így is,
nem úgy, mint fogunk az öregén,
az idein, latyakos decemberben.
nők után vége, már minden
széthullóban. talán holnap
még eljönnek a távoli rokonok,
és aztán kifújt, amit ez
a generáció még tartani tudott,
amit kétezerhúszig lehetett.
eljön a börtönviselt nagybácsi,
cégvezető vállalkozók,
a sikeresek, a tévébemondók,
és eljönnek a régi haverok,
ami még megmaradt belőlük,
és ott lesznek a szegény
utcabéliek, a cigány szomszédok,
akiket folyton szidott az öreg.
és ott fogunk állni a sárban,
a család, és szégyenkezve egymásra
sem nézünk, mert mára a régi
kapocs, utca, falu, az öreg asszonya
nélkül, egytől egyig mind, vele együtt,
ledokumentált idegenek.
nagyiék temetésén
az unokák nem jöttek el végül.
vagyis az a kettő nem, akiknek
harmincévesen rákban halt meg
az anyjuk. hogy emiatt minden szülőre,
haragszanak-e, azt nem tudni.
szégyenkeztem magamban miattuk,
a halotti toron helyettük is ettem.
mi munkálhat
bennük, miféle vendég ül a szívükön?
pedig az a töltött káposzta… pedig itt
töltöttük náluk a gyerekkort nyaranta.
miféle varangy amit összefogtunk
a kertben?
málékony homok. rögönként ömlik
vissza az emlék bennem:
hogy felugrott az ágyra nagyanyánk attól
a puffadt varangytól, hogy kiabált!
ki gondolta, hogy ti majd soha nem
engeditek szabadon, pedig mama
mondta, pedig az egy igazi parancs volt.
(Megjelent az Alföld 2022/2-es számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Nagy Károly Zsolt fotója.)
Hozzászólások